|
Kölked néhány mondatban
Kölked Baranya megyében, Mohácstól délre, a horvát határ mellett fekszik. A község (római kori nevén Altinum) már az Árpádok korában lakott hely volt. A jellegzetes halászfalu máig megőrzött faluképe 250 házával huszonkét utca romantikus hangulatát adja. Érthető, hogy harminc lakóépületnek biztosítanak védettséget a műemlék jellegű, református templomuk mellett.
2002-ben nyitotta meg kapuit az Európában egyedülálló Fehér Gólya Múzeum. Bemutatási tárgyai között szerepel a környék -a Duna-Dráva Nemzeti Park- jellegzetes faunája és flórája, a világ gólyái, vonulási útvonalaik elektronikus diorámán, és emellett élő gólyák is láthatóak egész évben.A múzeumi tevékenységgel párhuzamosan az oktatás is helyet kap az épületben: a helyi és a környékbeli általános- és középiskolások élvezhetnek egy-egy, a témához kapcsolódó előadást, amelyet a Múzeum vezetője, a helyi iskola pedagógusai, valamint a Nemzeti Park munkatársai tartanak.
Kölked a Duna-Dráva Nemzeti Park egyik centruma is. Bejelentkezés alapján, évszaktól függően megtekinthetők a környéken ritka madarak, állatok, rovarok, növények. Igazi "ínyencségeket" kínálva a természetkedvelők számára. A sík terep ideális kirándulóhely is, közel 30 km-nyi elsőrendű kerékpárút vezet csodálatos természeti környezeten keresztül.
A falu mellett található az a horgászparadicsom, mely a Duna holtágaiból jött létre. Az öt részre tagolt horgászvíz összesen 20 km2-nyi területű, csendes, hamisítatlan vízi világ. Kapitális harcsák, csukák és egyéb halak kerülnek itt horogra. Igény esetén a környéken való horgászathoz, vadászathoz vezető is kérhető. Étkezés, szállás megoldható.
Kölked története
A település históriáját a Bezerédy Győző által szerkesztett "Kölked története" című kismonográfiából ismerhetjük meg, amely a Polgármesteri Hivatalban kapható.
Műemlékek, látnivalók
Református templom (épült 1817-ben)
| |